zene

A Müncheni Filmfesztivál szakmai zsűrije elismerő oklevéllel díjazta Darvas Ferenc zeneszerző barátunkat, az Utazás apánkkal című filmben nyújtott kiemelkedő munkájáért. A három tagú grémium 14 filmet értékelve döntött úgy, hogy Darvas Ferenc zenéje – nemcsak mint filmzene, de mint önálló alkotás is – megérdemli a neves filmfesztivál elismerését.

 

A Tanítványok, az Eldorádó, a Szökés zeneszerzője ezúttal Anca Miruna Lazarescu román-német származású rendezőnővel dolgozott együtt. A rendezőnő első játékfilmjében egy testvérpár történetét dolgozta fel, akik a 60-as években Romániából az NDK-ba utaznak apjuk gyógykezelésére. Darvas Ferencet a koprodukcióban készült film gyártásvezetője kereste meg másfél évvel ezelőtt, és találkozásuk után a rendezőnő azonnal felkérte a film zenéjének megírására.

"Anka rendkívül igényes alkotó, aki minden részletre odafigyel. A közös munka során rengeteget beszélgettünk, egyeztettük, hogy melyik jelenethez zeneileg mit képzel el. Sokszor több demót is készítettem az egyes filmjelenetekhez, míg végül megtaláltuk a hangulathoz illő dallamváltozatot. De az is előfordult, hogy menet közben újra vágták a film egyes részeit, ilyenkor természetesen a zenék "működését" is újra kellett gondolnunk." – mondta Darvas Ferenc.

A filmet egy zongorára írt alapmotívum kíséri végig. Bár néha a dob és a bőgő is megjelenik, a filmzene alapvetően zongora centrikus. A zenének fontos része még az a dal, melyet az egyik főszereplő román szöveggel, saját gitárkíséretével ad elő.

A filmet ősszel mutatják be Magyarországon.
A film facebook oldala: https://www.facebook.com/ThatTripWeTookWithDad/

Darvas Ferenc a HADART Színház ORFEUM c. darabjának zenei szerkesztője és karmestere.

Kövess minket a facebookon!:  www.facebook.com/hadartszinhaz/