Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

35 ezren látták a Hadart Színház akadálymentes előadásait az elmúlt évadban

Budapest, 2016. június 14., kedd (MTI) - Több mint 60 településen mintegy 35 ezren látták a Hadart Színház 150 akadálymentes előadását a 2015/2016-os évadban - közölte a társulat kedden az MTI-vel.

Az előadásait a siketek és nagyothallók érdekében Magyarországon egyedülálló módon infokommunikációs akadálymentesítéssel színpadra állító Hadart Színház június 21-én, a Múzeumok éjszakáján zárja az évadot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Látogatóközpontjában, ahol a közönség a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejátékot láthatja. A darabot a 2013-as premier óta csaknem 200 alkalommal játszotta a Hadart Színház.

Tovább

Kökényessy Ági - Apácákon innen és túl

Kökényessy Ági az egyik legismertebb magyar színésznő. Talán nincs is olyan ember aki nevét, munkásságát és nem utolsó sorban gyönyörű hangját ne ismerné.

Tovább

Színházi világnap

A Nemzetközi Színház Intézet által létrehozott színházi világnapot 1962 óta ünnepeljük, március 27-én. Az intézet minden évben felkér egy színházi alkotót, hogy fogalmazza meg a jeles nap üzenetét. 2016-ban Anatolij Vasziljev színházi rendező kapta a felkérést.

Tovább

Színházat álmodom

Úgy gondolom, soha nem volt akkora szükség a színházra, mint napjainkban. Rohanó, anyagias, elgépiesedett világunkban egyre inkább háttérbe szorul az ember, mint individuum.

Tovább
12
»