A Nemzetközi Színház Intézet által létrehozott színházi világnapot 1962 óta ünnepeljük, március 27-én. Az intézet minden évben felkér egy színházi alkotót, hogy fogalmazza meg a jeles nap üzenetét. 2016-ban Anatolij Vasziljev színházi rendező kapta a felkérést.
 

 

Szükség van-e színházra?

Kérdezik a színházban csalódott szakmabeliek ezrei és a színházba belefáradt emberek milliói.


Mire jó az?


A színház manapság jelentéktelenné vált a városokban és az országokban lejátszódó tragédiákhoz képest.


Mi számunkra a színház?

Aranyozott karzatok és páholyok, bársonyszékek, mesterkélt hangok, vagy ellenkezőleg, valami egészen más: – mocsokkal és vérrel borított fekete doboz, és benne egy rakás megvadult meztelen test.


Mit tud nekünk mondani?

Bármit!


A színház bármit el tud mondani.


Azt is, ahogy az istenek az egekben élnek,ahogy a rabokbarlangokban szenvednek és ahogy a szenvedély felemel, a szerelem elpusztít, hogy mennyire nincs szükség jó emberre, hogyhazugság ural mindent, és ahogy az emberek a lakásaikban élnek, a gyerekek pedig – a menekülttáborokban, és ahogy visszatérnek a sivatagba, és ahogy elválnak a szeretteiktől, a színház mindenről képes beszélni.


A színház mindig volt, és örökké lesz.


Az eljövendő ötven-hetven évben különösen nagy szükség lesz rá. Mert valamennyi művészet közül csakis a színház az – ahol a szó szájtól szájig, a tekintet szemtől szemig, a mozdulat kéztől kézig, testtől testig hatol. Nincs szüksége közvetítőre. A színház a világ áttetsző fénye, se Dél, se Észak, se Kelet, se Nyugat –ő maga a fény, a világ négy sarkából árasztja el a világosság, és bárki számára felismerhető, közelítsen hozzá ellenségesen vagy barátságosan.


Különböző színházakra van szükség.


Valamennyi lehetséges forma közül elsősorban a színház archaikus formáira lesz igény. A rituális formák színháza nem állítható szembe a civilizált népek színházával. A világi kultúra egyre jobban kiüresedik, a„kulturális információ” kiszorítja az egyszerű, lényegi dolgokat, és elveszi a reményt, hogy egy nap találkozzunk velük.


A színház nyitva áll. Szabad a belépés.


Fenébe a kütyükkel és a számítógépekkel – menjetek színházba, foglaljátok el a zsöllyéket és a balkonokat, hallgassátok a szavakat és nézzétek az élő történeteket– itt van nektek a színház, ne becsüljétek le, ne hagyjátok ki rohanó életetekből.


Mindenféle színházra szükség van..


Csupán egyetlen színházra nincs szükség – a politikai játszmák színházára, a politikai egérfogó színházára, a politikusok színházára, a politika színházára. És legkevésbé a mindennapi terror színházára – legyen bár egyéni vagy kollektív; nincs szükségünk a hullák színházára, az utcákon és tereken, a fővárosokban és vidéken folyó vér színházára vallások és etnikumok között.

Anatolij Vasziljev
Fordította: Kozma András
ITI Magyar Központ

(fotó: Nemzeti Színház)

Kövess minket a facebookon!:  www.facebook.com/hadartszinhaz/